#köztársasági elnök

Elhunyt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök
 

Elhunyt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök

Elhunyt 80 éves korában Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, Széchenyi-díjas magyar jogtudós, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Az 1931-ben született Mádl Ferenc 1990 és 1993 között tárca nélküli miniszter, 1993-94-ben művelődés- és közoktatási miniszter, 2000 és 2005 között pedig a Magyar Köztársaság elnöke volt.

hvg.hu hvg.hu





Václav Havelt hazaengedték a kórházból
 

Václav Havelt hazaengedték a kórházból

Václav Havel volt cseh köztársasági elnök, akit március 8-a óta a légzőutak erős gyulladása miatt a prágai katonai kórházban kezeltek, vasárnap elhagyta a kórházat - közölte Sabina Tanceva, az egykori politikus személyi titkára.

MTI MTI

Schmitt a hátrányos helyzetű térségekről
 

Schmitt a hátrányos helyzetű térségekről

Nem nyugodhatunk bele, hogy vannak hátrányos helyzetű térségek az országban - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök. A köztársasági elnök országjárásának első állomásaként látogatott Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe.

MTI MTI

Schmitt Pál befejezi madridi látogatását
 

Schmitt Pál befejezi madridi látogatását

A magyar államfőt és feleségét, Schmittné Makray Katalint ebéden látta vendégül I. János Károly spanyol király és Zsófia királyné, majd a köztársasági elnök megbeszélést folytatott José Luis Rodrígez Zapatero miniszterelnökkel.

MTI MTI




Schmitt Pál aláírta a jövő évi költségvetést
 

Schmitt Pál aláírta a jövő évi költségvetést

Aláírta Schmitt Pál köztársasági elnök a 2011. évi költségvetésről szóló törvényt, amely csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben. A hivatalos lap csütörtök kora délután közzétett 200. és 201. száma sem tartalmazza a médiatörvényt.

MTI MTI

Török Gábor: Schmitt mindent aláírt, amit elé raktak
 

Török Gábor: Schmitt mindent aláírt, amit elé raktak

Alkotmányossági vétók száma: nulla. Politikai vétók száma: nulla. Schmitt Pál államfő a hivatalba lépése óta elfogadott közel száz darab törvény egyike esetében sem érezte fontosnak, hogy éljen bármelyik alkotmányos lehetőségével: elküldje az alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra - írja Török Gábor politológus.

hvg.hu hvg.hu

New Yorkba utazik Schmitt Pál
 

New Yorkba utazik Schmitt Pál

Schmitt Pál köztársasági elnök vasárnap hivatalos látogatásra New Yorkba utazik, egyhetes útján részt vesz a millenniumi fejlesztési célokról rendezendő ENSZ-csúcstalálkozón és a világszervezet közgyűlésén - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal szombaton az MTI-t.

MTI MTI

Miért nem ízlik sokaknak Schmitt Pál lecsója?
 

Miért nem ízlik sokaknak Schmitt Pál lecsója?

A Magyar Köztársaság elnöke a legsikeresebb karrierpolitikusunk. Az „átkosban” megbízható káderként ívelt magasba a pályája, a rendszerváltást követően aztán előbb úrhatnám elvtársként, majd 2002-től úrhatnám polgárként kapott magas pozíciókat, most pedig excellenciás úrként nemcsak a legfőbb méltóság tisztét tölti be, de ahogy megfogalmazta, az emberek embere is lehetne.


Schmitt Pál kitüntetéseket alapított
 

Schmitt Pál kitüntetéseket alapított

Kitüntetést alapított Schmitt Pál; az államfő határozata a Köztársaság Elnökének Érdemérme és a Köztársaság Elnökének Díszoklevele Éremmel kitüntetések alapításáról a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg.

MTI MTI

Török Gábor: mire számíthatunk Schmitt Páltól?
 

Török Gábor: mire számíthatunk Schmitt Páltól?

Egy új minőség költözött a Sándor-palotába: a múlt pénteki beiktatási ceremónián elhangzott, jól megírt és hatásosan előadott, első államfői beszéd alapján elég világosan kirajzolódott, hogy mire számíthatunk Schmitt Páltól - és természetesen az is, hogy mire nem - olvasható Török Gábor blogján.

hvg.hu hvg.hu

Mementó 1990: Göncz Árpádot elnökké választják
 

Mementó 1990: Göncz Árpádot elnökké választják

Húsz évvel ezelőtt, 1990. augusztus 3-án választotta az országgyűlés köztársasági elnökké Göncz Árpád írót. Ekkor már az SZDSZ-es Göncz betöltötte az ideiglenes államfői tisztséget, májustól augusztusig ugyanis az Országgyűlés elnöke volt.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Módosulnak a volt államfőket megillető juttatások
 

Módosulnak a volt államfőket megillető juttatások

Az Országgyűlés csütörtökön elfogadta a korábbi államfőket megillető juttatásokról szóló törvényt. A jogszabály rögzíti, hogy csak akkor kaphat lakást a volt köztársasági elnök, ha korábban más közjogi tisztség betöltésének jogcímén még nem szerzett lakáshasználati jogosultságot.

MTI MTI